Azért ragadtam "tollat", hogy másokkal is megosszam honlapunkon az elmúlt két hét "határon innen és túl"-i történéseit. Igaz címnek talán találóbb lett volna a "Határtalan Magyar -Román Kapcsolatok" bevezetőt adni, ami a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola és a Romániában Nagyváradon (Oradea) lévő Avram Iancu Határrendész Iskola közötti kialakult kapcsolatokról szól.
A két iskola közötti együttműködésnek viszonylag régi története van, hiszen az első együttműködési megállapodást már több éve aláírta alá a két iskola vezetője. Az együttműködés nem csak a tanításról és a szakmai tapasztalatok kicseréléséről szól. Az évek során számos baráti kapcsolat kerekedett az olyan tanulmányi utakból, melyet kis csapatunk tett 2008. november 03. és 07. között.
Az iskolai delegáció tagjai voltak: Bodnár Zoltán r. alezredes
Nemes Ferenc r. alezredes
Szabó Imre r. tanuló
Peresznyák Szilvia r. tanuló
Kolláth Zoltán r. tanuló
Galyas Károly Zsolt hőr. tanuló
Szabó Richárd hőr. tanuló
Verő Ferenc hőr. tanuló
A kiutazásunk alapvető célja volt a román határrendészeti képzés kompetencia alapú moduláris oktatásának és gyakorlatának megismerése.
Mivel még nem jártam a romániai testvériskolán, nagy várakozással néztem az út elé. Annál is inkább, mert a tavalyi tanulmányi úton résztvevő kollégák is nagy elismeréssel szóltak a román vendégszeretetről. Nos, a következő sorokban erről szeretnék beszámolni az érdeklődőknek.
2008. november 03. hétfő
A Miskolci Rendészeti Szakközépiskoláról 12.00 órakor indultunk az iskola gépjárművével Biharkeresztesre, ahová 15.30 órára érkeztünk meg. A közúti határátkelőhelyen fogadott a román fél Zapotenau Dan képviseletében. Nagyváradra 16.00 órakor érkeztünk, ahol az iskolára történő megérkezést követően elfoglalhattuk a szálláshelyet. Szállásadóink büszkén mutatták be a nyáron felújított szép épületeket, ahol minden igényt kielégítő kultúrált, tiszta szobákba helyeztek el minket.
A vacsorát követően szállásadóink bemutatták az esti Nagyvárad nevezetességeit, valamint tanulóink is bemutatkozhattak egymásnak.
2008. november 04. kedd
A reggeli elfogyasztása után vendéglátóink szakmai program keretében a magyarországi Kiszomborral szemközti Sannicolau Mare-i kirendeltségre kalauzoltak. Itt a kirendeltség vezetője tájékoztatást adott a kirendeltség életéről, az elmúlt időszak határrendészeti eseményeiről. Beszámolt a szomszédos magyar kirendeltséggel történő szoros együttműködés tapasztalatairól.
A magyar- román-szerb hármashatárra, a Kübekháza-Triplex - hez kb. 12.00 órakor értünk. Szakmai tájékoztatást a "zöld határ" őrizetéről a helyszínen kaptunk a helyi kirendeltség vezetőjétől.
Külső határos határforgalmi kirendeltségre a román -szerb viszonylatban Jimbolia közúti határátkelőhelyre vittek kísérőink. A tanulóink itt megismerkedhettek egy EU-s külső határon lévő külön elhelyezésben működő határátkelőhellyel. Határrendész tanulóinknak így be tudtam mutatni az előző év elméleti ismereteire vonatkozó gyakorlati munkavégzést. Az átkelőhely egyébként nemzetközi viszonylatban a kisebb határátkelőhelyekhez tartozott és elsősorban a kishatárforgalom jellemző rá.
A szakmai látogatást tartalmasnak tekintettem abból a szempontból, hogy a velünk lévő tanulók látóköre kitágulhatott. Mind a rendőr, mind a határrendész tanulók köthették a látottakat az általunk oktatott határrendész ismeretekhez.
Estebédünket kb.:17.00 órakor Temesváron költöttük el, mivel kicsit késésben voltunk a távolságok és az érdeklődésünk következtében feltett kérdések megválaszolása miatt. Ennek ellenére, a Temesvári Határrendőr Továbbképző Intézet igazgatója és helyettese szívélyes fogadtatásban részesített minket. Ebéd közben tájékozódtunk az itt folyó képzésről. Elsősorban okmányvizsgálói, gépjárműszakértői képzések folynak ezen az iskolán, és tanfolyamonként kb.:70-80 fő képzése zajlik itt.
A vacsorát már szállásunkon fogyasztottuk el, és az aznapi program ezzel zárult.
2008. november 05. szerda
A programnak megfelelően 09.00 órakor az iskola igazgatója fogadta és köszöntötte a delegáció tagjait. A fogadás kölcsönös bemutatkozással kezdődött, majd tájékoztatást kaptunk a látogatás további programjáról.
Délelőtt a Nagyváradon lévő rendőrségi sportbázison lévő lőtérre kísértek látogatóink. Lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy kipróbálhassuk a román szerveknél rendszeresített 7.62 mm űrméretű marok lőfegyvert és az újonnan beszerzésre került pisztolyt.
Dícsérnem kell lőkiképzőinket, hiszen tanulóink kiváló lőkészséggel rendelkeznek. Külön meg kell említsem Szabó Imre tanulónkat, aki 50 köregységből 48-at teljesített.
Ebédet követően vendéglátóink elvittek a Nagyváradtól mintegy 80-90 km-re fekvő "Medvebarlangba", ahol megismerkedhettünk a helyi karsztvidék szépségeivel.
2008. november 06.Csütörtök
Reggelit követően ellátogattunk a Biharkeresztes-Ártánd közúti határátkelőhelyen működő Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyre. Részletes tájékoztatást adott Szabó Sándor főhadnagy úr a szolgálati hely történetéről, a feladatrendszerükről, munkájukról, kapcsolódó nemzetközi jogszabályokról és a jövőben várható változásokról. Megemlítette a jövő változásaként a magyar-román közös járőrszolgálatokkal kapcsolatos együttműködési feladatokat is. Képzésünkben a későbbiekben nekünk is ki kell térni erre.
A délelőtt további részében Nagyvárad belvárosában tettünk kirándulást, ahol megtekinthettük a város nevezetességeit.
Az ebéd után sportot és pihentető programot szerveztek számunkra a Nagyvárad mellett lévő Félix fürdőben és sporttelepen.
A sportprogramot és fürdőzést este baráti beszélgetés zárta. A vacsorát vendéglátóink grillezéssel oldották meg, ahol a helyi sült étel különlegességekkel ismerkedhettünk meg.
2008. november 07. Péntek
Az iskola megtekintését és a szakmai munkamegbeszéléseket utolsó napra tervezték vendéglátóink. Tanulóinkkal együtt óralátogatáson és a felújított épületek megtekintésében vettünk részt. Láthattuk a felújított tanulói kollégiumokat, a konferencia termet, a tantermeket, a szakkabineteket (határrendészeti és bűnügyi) és a tanári szobákat. Munkamegbeszélésen a határrendészetet oktató tanárkollégákkal találkoztunk.
Szemmel láthatóak a változások. Tapasztalható, hogy az előző évhez viszonyítva hatalmas fejlődésen ment keresztül az iskola. Infrastuktúrájában, az oktatási eszközök beszerzésében az elmúlt év sok pozitív változást eredményezett.
Határrendészet oktatása területén szimpatikus volt az a szakmai hozzáállás mellyel az oktatási segédanyagokat kidolgozták. Látszott az elkészített anyagokban felhalmozott tudás és szakértelem. A modulok tananyagelemeihez igazodva készítették el papír alapú tanulási jegyzeteiket különböző témakörökben, mint pl: úti okmány ismeret és hamisítások, gépjármű azonosítás és kábítószercsempészettel kapcsolatos segédanyagok. A segédanyagok életszerűek voltak, mivel a kirendeltségeken keletkezett dokumentációk felhasználásával készítették.
Minta úti okmányok tekintetében is sok új biometrikus okmánnyal rendelkeztek, melyet az elmúlt évben kaptak hosszas levelezést követően a külügyminisztériumoktól.
A határrendészeti szakkabinet még a régi épületben került elhelyezésre, de a technikák már újak voltak. Az oktatásban a mi iskolánkat követve próbálták az eszközbeszerzéseket és az oktatás rendszerét megvalósítani.
Néhány szót arról, hogy a képzésükben hol tartanak román kollégáink. A kompetencia alapú moduláris képzést hamarabb elkezdték mint iskolánk. Jelenleg a második évfolyam már így fog végezni. A módszerekben, a képességek fejlesztésében hasonlóak a megoldások mint nálunk. Kis csoportokban végzett tanulási folyamatok jellemzik a képzést. Természetesen az oktatás eredményességéről majd csak vizsgák után lehet bővebben beszélni, de a másodéves tanulók pozitívan nyilatkoztak ezen oktatási rendszerről.
Iskolánk vezetősége látva a lehetőséget a szakmai tapasztalatok cseréjéről, már a következő együttműködési megállapodásban rögzítette a kompetencia alapú moduláris szakképzés eredményeinek, tapasztalatainak kicserélését.
Az ebédet követően az igazgató úrnál összegeztük a tanulmányi út tapasztalatait, majd román idő szerint 13.00 órakor az ártándi átkelőhelyre szállítottak vendéglátóink.
Összefoglalva a román tanulmányi út tapasztalatait. Vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak minket és szinte minden gondolatunkat lesték, hogy jól érezzük magunkat. Így nem csak szakmai, de baráti kapcsolatok is kerekedtek diákjaink között is. Talán azzal a gondolattal fejezhetném be írásomat, hogy "a magyar vendéglátás messzeföldön híres", de ezt a szállóigét ki kell terjeszteni a román vendéglátás figyelmességére, gondosságára is.
Magasra tették a mércét román barátaink, így is illett fogadnunk Őket! Iskolánk 2008. november10-től 14-ig viszonozta a meghívást, így a román társiskola tanárai és tanulói is belepillanthattak intézményünk életébe.
Mivel a román delegációból Danon kívül nem járt még senki sem iskolánkban, sem Miskolcon, igyekeztünk a programot úgy szerkeszteni, hogy szakmailag és szabadidő eltöltésében is élményt szerezzünk barátainknak.
Az egy hét szakmai programjába belefért az iskola bemutatása, szakkabinetek, lőtér, sportcsarnok, osztálytermek, tanulói szálláshelyek megtekintése. A szituációs szakkabinetben gyakorlati feladatmegoldás során ismerkedhettek meg a román diákok a hazai gyakorlatias képzéssel. Az oktatási módszerekről tájékoztatást kaptak a bűnügyi és a határrendészeti szakkabinetben. Részt vehettek lövészeten és sportrendezvény keretén belül a nálunk lévő fizikai felmérésekben, valamint a felvételiben bevezetésre tervezett beltéri akadálypályán is megmérettethették magukat. Területi szakmai úton megmutattuk számukra, milyen a szolgálat a schengeni övezetben. Bánréve térségében idegenrendészeti akciót tekintkettek meg, valamint a néhai határátkelőhelyet. Majd részletes tájékoztatást kaptak a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon a belső határokon működő rendőrkapitányságok feladatrendszeréről és az itt folyó határrendészeti feladatokról.
Kultúrális programok közül kiemelném az iskolánkon megrendezésre kerülő rendőrmúzeumi vándorkiállítás megtekintését, mely során megismerkedhettek a magyar Rendőrség kialakulásával, korábbi szervezeteivel, történelmével.
A délutáni szabadidő eltöltését is próbáltuk hasznossá tenni, és Miskolc nevezetességeit mutattuk be barátainknak. Így elkísértük Őket az Avasi Kilátóba, a Diósgyőri Várba, de sétálhattak Lillafüreden és Miskolc belvárosában is. Gondoltunk a lazításra is, így mi is beterveztünk egy "wellness" délutánt a Miskolctapolcai Barlangfürdőben.
Ennyi program után ez a hét is gyorsan eltelt.
Remélem vendégeink is sok hasonló kedves emlékekkel lettek gazdagabbak, mint mi Romániában. Zárszóként csak annyit szeretnék még a leírtakhoz tenni, hogy iskolánk nemzetközi kapcsolatai, minta a nemzetközi rendőri együttműködés területén is. Tudjuk, hogy a határok átjárhatósága "schengeni vívmány", de a bűnözés nemzetközivé válását is elősegíti. Nélkülözhetetlen és szükségszerű is, hogy meglévő kapcsolatainkat továbbra is ápoljuk, és tapasztalatokat, információkat cseréljünk a rendőri munkáról, esetünkben a rendőri munkára történő felkészítésről, oktatásról. Kívánom hát, hogy a két iskola együttműködése a jövőben is legyen "határtalan", hiszen Románia majdani schengeni övezethez történő csatlakozása még szorosabb kapcsolatot fog eredményezni a rendőri együttműködés területén is.